Cuba
22/04/2021
Share on facebook
Compartir en Facebook

Egy fideszes polgármester szerint fake news, a miniszteri biztos szerint viszont repülőtér épülhet Felcsút mellett

Rejtélyesen alakul a Felcsút–Bodmér–Szár–Újbarok négyszögben állítólag tervben lévő repülőtér sorsa. A Fejér megyei térség parlamenti képviselője februárban a Facebookon írta, hogy erről is beszélgettek vele a kormányzathoz közeli KESMA tulajdonában lévő Fejér Megyei Hírlaptól, ám az interjú mindeddig nem jelent meg. (A lapban 2010-ben már megjelent egy hír a repülőtér lehetőségéről, ám ennek nem lett folytatása). Tessely Zoltán szerint azonban már kormány-előterjesztés is van a megvalósításról, ám annak benyújtását a járvány miatt nem tartja aktuálisnak – tudta meg a Magyar Hang.

A helyzetet bonyolítja, hogy a közeli Szár fideszes polgármestere egy Facebook-csoportban a hírrel kapcsolatban azt írta „FAKE NEWS”. A kormánybiztos és a kormánypárti polgármester nyilatkozatai közötti ellentmondást a Magyar Hangnak egyik fél sem kommentálta.

Az 1600 lakosú Száron korábban lakossági fórumon már jelezték az ott élők, hogy ellenzik a repülőtér megépítését.

Tessely Zoltán interjú közben beszél a tervezett sportrepülőtér létrehozásával kapcsolatban a megyei lapnak 2021. február 4-én – Fotó: Tessely Zoltán / Facebook

Milyen repülőtér?

Tessely konkrétumokat nem árult el a kormány-előterjesztésről, így nem tudni, mekkora gépek fogadására lenne alkalmas a repülőtér – amely alig három kilométerre lenne Orbán Viktor kormányfő felcsúti házától és a tőszomszédságában lévő felcsúti stadiontól. Nem tudni azt sem, mennyiért, ki és mikor építené meg.

Tessely korábbi nyilatkozatából annyi derült ki, hogy egyeztetett „Besenyei Péter műrepülő-világbajnokkal (aki a térségben, Bodmér mellett lakik), Jávor Gézával, a Magyar Sándor Repülő Egyesület elnökével és Sisa Andrással, a Felcsúti Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjével” az „óceánrepülők emlékművéhez tervezett sportrepülőtér kialakításáról, az óceánrepülők emlékének méltó ápolásáról és a polgári repülési lehetőségek bővítéséről”.

Narancssárgával jelöltük a tervben lévő repülőtér várható helyszínét

Januárban pedig arról beszélt Tessely, hogy Endresz György földet érése közelében az emléküket méltó módon ápoló sportrepülőteret hoznának létre. „Nagyszerű hely lesz ez a trianoni megemlékezéseknek, az óceánrepülés és a sportrepülés akkori körülményei méltó bemutatására és a repülősport népszerűsítésére.”

Ehhez képest a fentebb idézett, „polgári repülésről” szóló nyilatkozat nagyobb gépek fogadására alkalmas repülőtér megépítését sugallja.

Az 1932-ben repülőbalesetben meghalt Endresz György és Trianon úgy kerül a képbe, hogy 1931-ben az első világháborút – és a Tanácsköztársaság vörös hadseregének szervezését – is megjárt pilóta Justice for Hungary elnevezésű gépével, navigátora, Magyar Sándor társaságában Új-Fundlandról indulva átszelte az Atlanti-óceánt. Magyarországon azonban a rossz idő miatt Mátyásföldön nem tudott leszállni, ráadásul a kerülők miatt már Győr közelében vészesen fogyott az üzemanyaguk, végül kényszerből Bicske közelében – az állítólag tervben lévő repülőtér valószínűsíthető helyszínén – leálló motorral, siklórepülésben landoltak.

Lee mas

Cuota en

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Publicaciones

Artículos Relacionados

 

Contáctenos

 

Si desea contactar NoticiasCubanas.com, el portal de todas

las noticias cubanas, por favor contáctanos.

¡Estaremos felices de escucharlo!

 

Con gusto le informáremos acerca de nuestra oferta de publicidad

o algún otro requerimiento.

 

contacto@noticiascubanas.com

 

Oferta


Si deseas saber como tu sitio de noticias puede formar parte de nuestro sitio NoticiasCubanas.com, o si deseas publicidad con nosotros.

 

Por favor, póngase en contacto para mas detalles.

Estaremos felices de responder a todas tus dudas y preguntas sobre NoticiasCubanas.com. ¡La casa de todas las noticias cubanas!

contacto@noticiascubanas.com


Sobre nosotros

NoticiasCubanas.com es la casa de todas las noticias cubanas, somos un sitio conglomerado de noticias en Cuba. Nuestro objetivo es darle importantes, interesante, actuales noticias sobre Cuba, organizadas en categorías.

Nosotros no escribimos noticias, solo recolectamos noticias de varios sitios cubanos. Nosotros no somos parte, solo proveemos noticias de todas las fuentes de Cuba, y de otras partes del mundo.

Nosotros tenemos un objetivo simple, deseamos brindarle al usuario el mayor monto de noticias con calidad sobre Cuba, y la visión que tiene el mundo sobre Cuba. Nosotros no evaluamos las noticias que aparecen en nuestro sitio, tampoco no es nuestra tarea juzgar las noticias, o los sitios de las noticias.

Deseamos servir a los usuarios de internet en Cuba con un servicio de calidad. Este servicio es gratuito para todos los cubanos y todos aquellos que estén interesados en las noticias cubanas y noticias internacionales sobre Cuba.

 

Términos de uso

NoticiasCubanas.com es gratis para todas las personas, nosotros no cobramos ningún cargo por el uso del sitio de ninguna manera. Leer los artículos es completamente gratis, no existe ningún costo oculto en nuestro sitio.


Proveemos una colección de noticias cubanas, noticias internacionales sobre Cuba para cualquier persona interesada. Nuestros usuarios utilizan NoticiasCubanas.com bajo el acto de libre elección y bajo su propia Responsabilidad.

Nosotros no recolectamos ningún tipo de información de nuestros usuarios, no solicitamos ninguna dirección electrónica, número telefónico, o ningún otro tipo de dato personal.

 

Medimos el monto de tráfico que noticiasCubanas.com recibe, pero no esperamos compartir esta información con alguien, excepto nuestros socios de publicidad. Nos regimos bajo las normas Cubanas en cada cuestión legal, cualquier aspecto no clarificado aquí debe ser considerado sujeto bajo el sistema Legal de Cuba.