Cuba
Share on facebook
Compartir en Facebook

Továbbra is folyik a nyomozás a Borkai-ügyben

Még mindig folyik a nyomozás Borkai Zsolt 2019-es szexbotrányának ügyében – írta meg a 24.hu.

Az MSZP két képviselője, Mesterházy Attila és Szakács László három, írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be az ügyészségnek arról, hogy másfél év után hol tart a nyomozás:

  1. „Megállapították-e ki, milyen bűncselekményt követett el, hiszen az információk alapján zsarolás, hűtlen kezelés, korrupció, kábítószer-használat és birtoklás miatt is indult eljárás?
  2. Másfél évvel a Borkai-szexvideó megjelenése után történt-e bármilyen vádemelés az elindított nyomozások alapján, illetve tudja-e már a rendőrség, hogy ki az ördög ügyvédje?
  3. Folyamatban van-e olyan eljárás (nyomozás vagy vádemelés), amely érinti Borkai Zsoltot?”

Polt Péter legfőbb ügyész válaszából kiderült, hogy zsarolás miatt még mindig tart a nyomozás. A horvát hajóútról nyilvánosságra hozott felvételek miatt hét ember ellen áll meg az alapos gyanú. Őket kihallgatták.

Kábítószerrel visszaélés miatt szintén kihallgattak egy gyanúsítottat, aki ott volt a jachton, de nem tartozik Borkai Zsolt baráti köréhez. Az adriai hajóúton történt kábítószer-fogyasztás miatt egy magánszemély által tett feljelentést a rendőrség – bűncselekmény gyanúja híján – elutasított.

Emellett más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt is nyomoznak, de még senkit nem hallgattak ki, a nyomozás sem Borkai Zsoltot, sem a vele egy hajón bulizó társaság tagjait nem érinti.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szintén bűncselekmény hiányában még novemberben elutasította Szabó Tímea (Párbeszéd) feljelentését az Audinak eladott földek ügyében. Ugyanakkor Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt még tart a nyomozás, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki.

Elindult a Zacc! Itt találsz meg mindent, ami a Telex hagyományos hírei között nem fér el. A Zacc könnyű, vicces, szórakoztató, megható es néha biztos bosszantó is lesz, úgyhogy ideális lesz arra, hogy ezzel öblítsd le a napi híreket!

Lee mas

Cuota:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn
Publicaciones

Artículos Relacionados