Cuba
Share on facebook
Compartir en Facebook

Egymásnak esett két vevő egy szegedi boltban a távolságtartási szabályok miatt

Egy vásárló nem vette kellő mértékben figyelembe a távolságtartási szabályokat, fogalmazott Kiss Róbert alezredes a kedd este Szegeden történt eset kapcsán. Egy közértben záróra előtt egy vevő sérelmezte, hogy egy másik vásárló túl közel áll hozzá. Ebben nem egyezett a véleményük, szó szót követett, míg a biztonsági őr kitessékelte őket a boltból.

A bolt előtt, szabadtéren tovább folyt a vita, a két férfi egymásnak esett. A dulakodás közben egyikük előkapta gázpisztolyát, de ellenfele kicsavarta kezéből. Közben megérkeztek a rendőrök is, akik megbilincselték a vitában álló feleket, és előállították őket. Később szabadon távozhattak, de garázdaság vádjával indítottak ellenük eljárást, a gázpisztolyos férfit felfegyverkezve elkövetett garázdasággal is gyanúsítják, ahogy ezt a HVG-nek a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta. Az illetők két évet is kaphatnak.

Elindult a Zacc! Itt találsz meg mindent, ami a Telex hagyományos hírei között nem fér el. A Zacc könnyű, vicces, szórakoztató, megható es néha biztos bosszantó is lesz, úgyhogy ideális lesz arra, hogy ezzel öblítsd le a napi híreket!

Lee mas

Cuota:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn
Publicaciones

Artículos Relacionados